Ferenc József

2021.máj.11.
Írta: FerencJózsef komment

Pikót nem érdekli, hogy az emberek nem kérnek a drogambulanciájából

A lakosok bevonása a döntésekbe, a részvételiség volt Pikó egyik legfontosabb szlogenje, ám a valóságban magasról tesz arra, hogy mit szeretnének a józsefvárosiak. Erre jó példa a Teleki tér 7. szám alatti társasház, ahol a polgármester szándékai szerint drogambulancia nyílna. Hiába tiltakoznak a lakosok minden lehetséges fórumon, a hatalomtól megrészegült „demokratikus” polgármester meg se akarja hallani a nép akaratát.

piko_drogambulancia.png

A Teleki téri drogambulancia nyitására április 22-én hozott egyszemélyes döntésében adta áldását Pikó András. A helyi lakosok nem szeretnének ilyen intézményt, joggal tartanak attól, hogy a szerencsétlen sorsú emberekkel egyébként is terhelt környékre további szerhasználókat vonzana a drogambulancia.

A lakosok papíron és online is petíciót indítottak, amelyet már több százan aláírtak, a polgármester azonban nem hajlandó elfogadni a józsefvárosiak véleményét. A döntést követően, utólag két fórumot is szervezett már. Na nem azért, hogy meghallgassa az ott élőket, hanem hogy meggyőzze a házban élő 40 családot a drogambulancia szükségességéről. De hiába a mézes-mázos ígéretek, hogy nem lesz probléma, a lakosok továbbra sem szeretnének oda drogközpontot.

A nagy demokrata Pikó azonban nem hajol meg a népakarat előtt, újabb és újabb fórumokat szervez – talán abban bízik, hogy az emberek feladják az ellenállásukat – ahelyett, hogy elfogadná: a józsefvárosiak nem kérnek a drogambulanciájából.

Százmilliókat költ csókosaira Pikó, de a gyerekek táborozására nincsen pénze

A józsefvárosi adófizetőktől kuncsorog támogatást Pikó, hogy az önkormányzat idén tudja táboroztatni a józsefvárosi gyerekeket. De bezzeg a szinte megszámlálhatatlan mennyiségű tanácsadóra, meg hasonlókra tud költeni több százmillió forintot.

piko_taboroztatas_kuncsorgas.png

Nem tudja, vagy nem akarja megfinanszírozni a lúzer Pikó a józsefvárosi gyerekek nyári táborozását, ezért azoktól kuncsorog adományért, akik az ő tanácsadó seregeit, és a csókosainak adott jól fizető pozícióit is finanszírozzák: a józsefvárosi adófizetőkhöz.

Hogy Józsefvárosban működtek a dolgok Sára Botond, korábban Kocsis Máté regnálása idején, ezzel szemben rohadásnak indult minden a Pikó-rezsim óta, az tény. De az egészen új szintre emelte Pikó lúzerségének a szintjét, hogy a még a Kocsis előtti rabmadaras (SZDSZ) Csécsei képességeit sem haladta meg, hogy táboroztatni tudja a gyerekeket. Tehát Pikó azzal a dicstelen, vagy inkább szánalmasan gyenge teljesítménnyel vonul be Józsefváros történetébe, hogy ő az első olyan polgármester, aki megannyi más mellett ezt sem volt képes megoldani…

Mindig, amikor azt hisszük, Pikónál ennél már nincs lejjebb, újabb vagonnyi olajat önt a lúzersége tüzére ez a hadaró ballib rádiós, és íme…

Ne feledjük, azok után, hogy megválasztása, tehát 2019 októbere óta az addigra már majdnem teljesen kész káptalanfüredi gyermektábor felújításának utolsó simításait sem képes véghez vinni. Erről itt, itt és itt írtunk.

Ferencváros fura ura Csárdi Antal képviselő tilosban is parkolhat büntetlenül

Baranyi Krisztina régóta boszorkányüldözést folytat a ferencvárosi autósokkal szemben. A Bakáts téren szinte lehetetlen megállni kocsival, mióta lezártak ott két útszakaszt. A szabályszegéseket a szemfüles közterületesek azonnal megtorolják. Igen ám, de ez nem vonatkozik mindenkire. Vannak, akik törvényen felül állnak Ferencvárosban. Ilyen Csárdi Antal LMP-s országgyűlési képviselő, aki a minap fél napot állt tilosban a városháza előtt, mégsem lett ennek következménye.

1_3.jpg

Egy ferencvárosi lakos mesélte, hogy csak egy rövid időre állt meg a Bakáts téren tiltott helyen, és az autóját már szinte azonnal el is szállíttatták a közterület-felügyelők. Ez van, a törvény az törvény! –  ismerte el a helyzetből fakadó felelősségét a lakos, ezzel beletörődve a büntetésbe.

Csakhogy a törvény szigora nem mindenkire súlyt le egyformán Baranyi Ferencvárosában. Egy IX. kerületi olvasónk kiszúrta, hogy a városháza előtt egy autó tilosban parkol, és nemcsak, hogy nem viszik el a járművet, hanem úgy tűnt még vigyáznak is rá a hivatal őrei. Rá is kérdezett a biztonsági őröknél, hogy miként állhat itt autó, amikor a sárga felfestés ezt egyértelműen tiltja. A válasz tömör volt és egyértelmű: Ő megteheti!

 

Olvasónkat furdalta a kíváncsiság, hogy vajon ki az a személy, aki bármit megtehet következmények nélkül Ferencvárosban, ki lehet vajon a kerület fura ura, ezért másodmagával megvárta a sofőrt, aki nem más volt, mint Ferencváros egy részének LMP-s országgyűlési képviselője, Csárdi Antal személyesen. Fel is tették a kérdést a kerület hatalmasságának, hogy miért áll tilosban, ám a válasz csak annyi volt, hogy jelentsenek fel, ha akarnak.

Azonban itt nem ért véget a történet. A képviselő gépkocsija mellett parkoló autón piros mikuláscsomag díszelgett. Csárdi szerint azt ő tette rá a polgármester kocsijára, van neki ilyen piros zacskója vagy száz, és a csomagtartóból elővett egyet. Felmerül tehát a kérdés, a piros zacskók azért vannak Csárdi kocsijában, mert annyiszor büntették már meg, vagy azzal téveszti meg a közterület-felügyelőket, akik a kocsiján látva a zacskót, azt gondolhatják, hogy a kollégájuk már járt itt.

Csárdi Antal eközben az ingyenes parkolás megszűntetését kéri nagy hangon, érthető, őt nem fogja érinteni, mint az látjuk.

Fizetésemelésre és propagandára költ Baranyi a veszélyhelyzet alatt

A koronavírus járvány miatt veszélyhelyzetet hirdetett ki a kormány, amely felhatalmazza a városvezetőket, hogy saját hatáskörben döntsenek azokban a kérdésekben, amelyek ezekben a rendkívüli időkben nem tűrnek halasztást és a polgárok javát szolgálják. Baranyi szerint ilyen fontos ügy az alpolgármestere fizetésének megnövelése, valamint a kerületi propagandagépezete kitömése. De most látta elérkezettnek az időt arra is, hogy kiszúrjon a Ferencvárosban jégkorongozó gyerekekkel is.

baranyi_k_mandiner.jpg

Amióta beült a polgármesteri székbe botrányt-botrányra halmoz Baranyi Krisztina. Emlékezetes: legutóbbi akciója, az elnyomott ferencvárosi feketéknek állított szobor a legtöbb embernél kiverte a biztosítékot – nem is állt sokáig –, de nagy vihart kavart a milliós károkat okozó parkolási „reformja”, a zsidózásával pedig számos honfitársunkat sértette vérig, és még csak bocsánatot sem volt hajlandó bocsánatot. A Ferencvárosi Torna Clubot folyamatos vegzálja, miközben álságos módon a sportegyesület sikereit igyekszik meglovagolni.

A tisztakezűséggel kampányoló Baranyi, – aki azóta számos büntetést bezsebelt már a zűrös közbeszerzések szabálytalanságai miatt – a veszélyhelyzet adta lehetőségeket is maximálisan kihasználja – világít rá a 888.hu. A ferencvárosiak életének megkönnyítése helyett:

  • egyszemélyben döntött hű alpolgármestere fizetésének megemeléséről

Az LMP-s Reiner Roland eddig is busás fizetést kapott. Havi illetménye 698019 forint volt, ami mellett 23190 forint idegennyelvi-tudás pótlékot és 107700 forint költségtérítést is felvehetett, így összesen 828819 forintot tehetett zsebre havonta. Ezt emelte fel Baranyi április 13-tól, így Reiner alpolgármester immár havi 1.053.315 ezer forintot vihet haza havonta. 

  • kitömte a propagandagépezetét

A Baranyi-érában szabaddá és függetlenné vált az önkormányzati lap a hű balliberális szerkesztőkáderek által. A propagandalap, illetve a 9 TV tartalmait előállító Ferencvárosi Média Nonprofit Kft.-nek sem kell az anyagiak miatt aggódniuk ugyanis Baranyi 2025. év végéig tartó szerződés keretében gondoskodott róluk. A szerződés értelmében a médiacég évente csaknem 100 millió forintból gazdálkodhat, cserébe csupán dicshimnuszokat kell zengenie Baranyiról, miközben a kormányt ócsárolja.

  • kibabrált a Ferencvárosban jégkorongozó gyerekekkel

Baranyinak régóta szálka a szemében a Ferencvárosi Torna Club. A focizó gyerekeket már korábban megrövidítette azzal, hogy megvonta az elmúlt években biztosított kerületi támogatást tőlük. Most a jéghokis gyerkőcök kerültek sorra. Az FTC Icehockey Utánpótlás Kft. a korábban is megítélt közterülethasználati kedvezményt kérte a kerülettől, ám azt csak korlátozottan, az eddginél kevesebb kedvezménnyel adta meg Baranyi. A polgármester ilyenkor szőrösszívű, bezzeg amikor sikereket ér el az FTC bármilyen sportágban, akkor igyekszik meglovagolni azt, és a saját népszerűségét növelni a sportklub farvizén.    

Már a harmadik főpropagandistáját fogyasztja az önkormányzat szennylapja

Nagy fába vágta a fejszéjét Dercsényi Dávid újságíró. Ő lett a baloldalnak is kínossá vált, Pikó szócsővé züllesztett Józsefváros Újság harmadik főszerkesztője. Hogy maga tette be a hurokba a fejét, vagy lasszóval fogták minden földi mannát felajánlva neki, azt nem tudjuk, mindenesetre az ideológiai összhanggal nem lesz gond, személyében egy hűséges baloldali függetlenobjektív káderra munkatársra lelt Pikó elvtárs.

jozsefvaros_ujsag_propaganda_piko_dercsenyi.png

No de tekintsük csak át, mi történt az utóbbi időben a Józsefváros újság háza táján. Pikó András Klubrádiós hírolvasó már a kampányában megígérte, hogy az újságot márpedig ő függetlenobjektívvé fogja tenni, ami, mint később kiderült azt jelentette, hogy a kerületi ügyek, események helyett az újság fókuszába a balliberális propaganda került.

Első főszerkesztővé a 168 órától igazolta le Pikó a korábbi munkatársát, Tóth Ákost, aki ezt azzal hálálta meg, hogy rögtön az első lapszámot teleszórta a polgármesterrel, de olyan látványosan, hogy ezzel a saját – balliberális – táborában is kiverte a biztosítékot. Pikó szellemiségéhez méltón a lap fókuszába főként a deviáns rétegek, a romkocsmák és azok vendégköre, valamint a migránsok kerültek, szemben a korábbi épülő-szépülő Józsefvárost bemutató, lokálpatrióta identitást erősítő hangvétellel. Tóth Ákos azonban elkövetett még egy nagy baklövést: az egyik fideszes képviselővel készült interjút olyannyira eltorzítottak – kommentárokkal látták el, utólag módosították a kérdéseket, felére rövidítették – amibe a főszerkesztő bele is bukott.

Utóda Lengyel Tibor – egykori Népszavás, Zoom.hu-s – újságíró lett, aki nem tanult elődje példáján és tovább folytatta a propagandát, ami nyilván elvárás is volt felé. Azonban Lengyel lelkesedése is túlcsordult, mert a Pikó által felkért balliberális médiaelemző arra jutott, hogy mértéktelenül elfogult és egyoldalú szennylap lett az egykor szebb napokat látott önkormányzati lapból. Hogy ennek ellenére Pikó kevesellte a propagandát, vagy Lengyelnek sokallt be tőle, az nem tudjuk, annyi bizonyos, hogy a második főszerkesztő is búcsúzott.

Az immár politikai oldaltól függetlenül rosszhírűvé vált lap élére hosszú hetekig keresték az új főszerkesztőt, míg április 13-án bejelentették Dercsényi Dávidot. Dercsényi filmes újságíróként kezdte pályafutását, nyolc éve nyergelt át a belpolitikára. Függetlenobjektivitását jelzi, hogy megfordult a HVG-nél, az Azonnalinál, a 24.hu-nál, a Pesti Hírlapnál és minő véletlen a 168 óránál is. Ahol korábban Tóth Ákos – a Klubrádióval közös szerkesztőség miatt – maga Pikó is dolgozott. Kiegyensúlyozottabb újságot tehát ezután se várjunk.        

Saját diadalának állítja be Pikó a hétvégi oltás sikerességét

Mivel polgármestersége alatt gyakorlatilag semmi pozitívumot nem sikerült elérnie Józsefvárosban, ezért a semmittevését leplezve Pikó előszeretettel ékeskedik mások érdemeivel. Húsvét hétvégén, miközben ő Szegeden pihent, a Szent Kozma szakrendelőben tömeges oltás zajlott. Ennek a sikerességét április 7-én saját érdemének tüntette fel közösségi oldalán, holott semmi köze sem volt hozzá.    

bar_2768_res.jpg

Az elmúlt ünnepi hétvégén sikerült felgyorsítani az oltást, amiért köszönet illeti az egészségügyi dolgozókat, és mindenkit, aki részt vesz a munkában. Nagyban hozzájárultak, hogy elértük a 2,5 millió beoltottat, és elindulhatott a fokozatos újraindítás.

A munkába bekapcsolódott 18 szakrendelő – köztük a józsefvárosi Szent Kozma is – példásan helytállt.

Úgy tűnik, hogy az oltásellenes baloldal is rájött, hogy rossz csak rosszul jöhetnek ki abból, hogy továbbra is akadályozzák a munkát, mert ezúttal ez is elmaradt részükről, pedig minden lehetőséet megragadtak, hogy a keletről érkező vakcinák ellen uszítsanak.

A sikeres oltási hétvége hullámát meglovagolva Pikó András azt a látszatot keltette, mintha a személyes diadala lett volna a józsefvárosi oltási program lebonyolítása, holott az ég egy adta világon semmi köze nincs hozzá. Külön köszönetet mondott az önkormányzatnak és a civil szervezete aktivistáinak is, a kormány ellen pedig továbbra is hergelt.

Ahogyan a választások előtt, úgy ezúttal is volt, akit sikerült megtévesztenie a polgármesternek, de sokan átláttak a szitán.

a fentieknek semmi köze polgármester úrhoz, hiszen nem ő bonyolítja le az oltások megszervezését, most csak egy kis politikai előnyt zsebel be az egészségügyi dolgozok munkájából

– írta egy hozzászóló, akinek igaza is van, mert ugye a vakcinát a kormány szerezte, a koordinációt és szervezést a kormányhivatal végzi, a szakrendelői oltópontok a centrumkórházak irányítása alá tartoznak, a regisztráltakkal az egészségügyi dolgozók foglalkoznak, a vakcinát pedig az orvos adja be.

Mialatt ők dolgoztak, a polgármester Szegeden korzózott, amiről ő maga osztott meg képet az Instagram oldalán.

szeged1.jpg

Most pedig saját sikereként próbálja eladni azt a munkát, amihez neki semmi köze nem volt. Ne feledjük: ha a baloldalon múlna, nemhogy sikeres oltási hétvége, de oltópont sem lenne, ugyanis fele annyi oltóanyag lenne ma Magyarországon és távolról sem lehetne szó tömeges oltásról.  

A zsidózó Baranyi és bandája térden csúsznak a gyilkos anarchista mozgalom előtt

Felavatták a zsidózó Baranyi Krisztina és kutyapárti alpolgármestere által imádott anarchista-terrorista mozgalom előtt esdeklő BLM (a fekete életek számítanak) „emlékművét” a Ferenc téren. A szivárványszínű műanyag förmedvény sokáig nem maradt háborítatlanul, ugyanis fiatalok egy csoportja eltakarta az egy paravánnal.

blm.png

Ferencvárosban minden rendben, a közterek, például a Ferenc tér sincs már tele kutyasz@rral (de!), semmi más nem hiányzott az idillhez, mint Baranyi és alpolgármestere, a kutyapárti Döme asszonyság fejéből kipattant rémötlet, a Ferenc téri BLM-szobor.

20210401_112101_1400x1050.jpg

És nyilván véletlen épp nagycsütörtökön állították fel ezt a fekete rasszimust hirdető (Black Lives Matter = a fekete életek számítanak) szivárványszínű förmedvényt. Persze tényleg lehet véletlen, hiszen annyi elkötelezettség van bennük a keresztény értékek iránt, mint vöröshagymában a proletár öntudat, szóval vélhetően fogalmuk sincs arról, hogy mi is az a nagycsütörtök. 

20210401_134132_1400x1050.jpg

Nem maradt azonban sokáig esemény nélkül a 3D nyomtatóval „alkotott” műanyag rettenet, amely a ferencvárosiak leköpését és Baranyiék téren csúszását jelképezi az Egyesült Államokat lángokba borító, emberek, köztük gyerekek tucatjainak halálát okozó, fosztogató agresszív anarchia előtt. A Mi Hazánk Mozgalom – amely korábban egy nemzeti szalaggal átkötött feszületet állított a téren – néhány órán belül egy paravánnal takarta el a „műalkotást”. A paraván négy oldalán elhelyezett plakátok egyikén például arra hívták fel a polgármester figyelmét, hogy a fehér emberek erőszakos vegzálását is nap mint nap űző BLM-mozgalom helyett megemlékezhetne a Deák téri gyilkosságról, mint gyűlöletbűncselekményről, amikor egy lányok védelmére kelő fiút végeztek ki.

Lehet, hogy egy kép erről: 4 ember, álló emberek és , szöveg, amely így szól: „A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK MLEKNAPJA PLACK LVES MATER”

Baranyit és bűnbandáját persze ez egész biztosan nem hatja meg, hiszen emlékszünk, a Ferencváros balliberális önkormányzata egy szál virággal sem volt hajlandó megemlékezni például a kommunizmus áldozatainak emléknapján sem.

Pikó fétise: az emberek sarcolása, a bezárás és megszorítás

Újabb sarcot vetne ki Pikó a józsefvárosi emberekre: a döntése szerint jövő hónaptól drágább lesz a parkolás. Buzog benne a lehúzási vágy, hiszen a kormány tavaly megakadályozta, hogy 170 millió forintot gomboljon le a józsefvárosiakról adóemelések formájában.

piko_penzfurdo.png

Napokon belül valósággá válik a picsogó Pikó beteges fantáziáinak (azaz: hogyan lehet minél több bőrt lehúzni a józsefvárosiakról) egy újabb szeglete: március 31-től drágul a parkolás Józsefvárosban. Régóta ábrándozhatott ezen, hiszen másfél éves rémuralma alatt megmutatta, hogy nem az építésben, vagy a fejlesztésben, hanem a rombolásban lel kéjes örömöt.

Pikó beteges vágyának tárgya: a józsefvárosiak sarcolása

A józsefvárosi parkolás megdrágításának gondolatát Pikó már tavaly tavasszal belengette egy lakossági fórumon, ami azóta fétissé erősödött benne. A Pikó-banda megmutatta, hogy ha az emberek sarcolásáról van szó, kreativitása nem ismer határokat: a parkolási rendeletben egy betűt megváltoztatva március 31-től a kedvezmény már nem LAKOSONKÉNT, hanem LAKÁSONKÉNT jár. Ugyan nem annyit, mint eredetileg szeretett volna, de így is le tud gombolni valamennyi pénzt a józsefvárosiakról. Emlékezetes: Pikó tavaly novemberben a beteges adóemelési vágyától hajtva 170 millió forintot akasztott volna le a józsefvárosiakról. Hogy mindezt a kormány megtiltotta, olyannyira fájhat nekik, hogy Pikó egyik apródja még januárban azon siránkozott, hogy nem tudják eléggé megsarcolni Józsefvárost.

Nem csak sarcol, hanem rombol, bezár és zülleszt is a Pikó-banda

A járvány és a veszélyhelyzet remélhetőleg hamarosan elmúlik. Pikó beteges sarcolási vágya miatt azonban nem vár túl szép jövőkép Józsefvárosra. Szemmel látható, hogy a tűcserés Pikó annyira elhanyagolta Józsefvárost, hogy már nemcsak a köztisztaság és a közbiztonság hever romokban, de újra megjelentek a közterületeken eldobált narkós tűk is. Nagy kedvencei lehetnek Pikónak a narkósok, mert egyik első polgármesteri intézkedése volt, hogy újra kinyittatta a drogtanyaként elhíresült Auróra nevezetű bűnbarlangot.

A valódi kulturális értékek azonban láthatóan olyanok Pikó számára, mint ördögnek a tömjénfüst, ezért ott rombolja azokat, ahol és ahogyan csak tudja. Kifilézte a Józsefvárosi Cigányzenekart, és olyan kulturális intézményeket záratott be, mint a Józsefvárosi Galéria, a H13, vagy a Zászlómúzeum. Ezzel szemben a gyilkos totalitárius diktatúra, a Kun Béla-féle Tanácsköztársaság egy szekértolójáról pedig közteret nevezne el Józsefvárosban.

A Pikó féle városvezetés pénzügyei hasonlóan mocskosak, mint a fenti húzásai: városvezetése alatt eddig a józsefvárosiak milliárdjait herdálta el, közben folyton azért visít, mert szerinte a „kormány kivérezteti” Józsefvárost. Olyannyira kivérezteti, hogy az állami támogatásoknak köszönhetően Józsefváros idei költségvetése 4 milliárd forinttal magasabb, mint korábban volt…

És ezeken kívül is sok más aljasságot elkövetett már Pikó a józsefvárosi emberek ellen, a parkolás megdrágítása csupán a jéghegy csúcsa…

Parkolási káoszt okoz Baranyi teszetoszasága Belső-Ferencvárosban

Tovább bonyolította a Covid-járvány miatt egyébként sem egyszerű parkolást Baranyi „Tisztakéz” Krisztina. A polgármester bénázása miatt a belső-ferencvárosi autósoknak főhet a fejük, hogy hol parkoljanak a hét második felében. Az Erkel utcában filmes stáb fog tanyát verni, a Kinizsi és a Lónyay utcák egyes szakaszainak burkolatait pedig éppen most festik újra.

202012165.jpg

Filmforgatás lesz március utolsó hétvégéjén az Erkel utcában – tájékoztatja a filmet forgató cég a környékbeli lakosokat. A filmes csapat megkérte a területfoglalási engedélyt az Erkel utca – Lónyay utca és Üllői út közötti szakaszára –, amit információink szerint úgy kapott meg, hogy Baranyiék nem válaszoltak a cég megkeresésre, és mivel lejárt a válaszadási határidő, így azt jóvá kellett hagyni.

164668149_10219093269590344_5209806590982119842_o.jpg

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a hétvégéhez közeli időpontban a Lónyay utca és a Kinizsi utca egyes szakaszainak a burkolatfestése is zajlik az önkormányzat cége, a FEV IX. által, így az ottani autósoknak is máshol kell parkolóhelyet találniuk.

A káosz közeli helyzetről értesült a körzet önkormányzati képviselője – a momentumos Mátyás Ferenc – is, ám Baranyihoz hasonlóan ő is magasról tesz arra, hogy hová állnak majd a Belső Ferencvárosiak az autóikkal. 

A korábbi önkormányzati ciklusban a filmforgatások alkalmával az volt az eljárás, hogy a lezárt szakaszon lévő autósoknak díjmentesen biztosítottak máshol parkolási lehetőséget. Erről most nemhogy nincs is szó, de Baranyi és csapata mély hallgatásba burkolózott, egyelőre lapít, mint az a bizonyos a fűben.

Örülhet a tűcsere párti Pikó: a drogosok visszatértek Józsefvárosba

Újabb lökést adott Pikó Józsefvárosnak a „nyóckerré” visszaváltozásban: a kerület hajléktalanok által megszállt, az elhanyagoltság miatt egyre mocskosabb közterületeken ismét megjelentek a drogosok eldobált fecskendői. Jajj, milyen boldogan dobbanhat a tűcserés Pikó kicsi szíve, amikor ezt látja?!

piko_drogos_tuk.png

Többször is megmutatta a Józsefvárost a fejlődés züllesztés útjára lökő Pikó, hogy mennyire nagyra becsüli a józsefvárosiakat drogosokat. Nem rég épp azt ecsetelte, hogy mennyire hasznosnak tartja a tűcsereprogramot, és azon siránkozott, hogy „egyelőre” nem hozhatja vissza azt…

Legutóbb pedig a Pikói semmitevés-rombolás-spirál újabb bizonyítékát láthatta ország-világ, amikor egy józsefvárosi lakos eldobált fecskendőket talált egy Losonci téri, egyébként igen legatyásodott állapotú virágládában. Bizonyára megdobbant a mindenért csak picsogni képes polgármester szíve, amikor meglátta a narkósok hátrahagyott mocskát a kisgyerekesek és kutyások által előszeretettel használt téren. Csak gondoljunk bele, milyen rossz lehetett neki végig nézni, hogy Kocsis Máté 2013-ban megszüntette a tűcserének hazudott tűosztást, amely után igencsak visszaszorult a kerületben a droghasználat.

A baloldal minden szép ígérete üres hazugság volt

– reagált az esetre Sára Botond, Józsefváros korábbi polgármestere, aki arra is emlékeztetett, hogy mióta Pikó vezeti a kerületet, sehol egy fejlesztés, sehol a házak felújítása, az utcák egyre koszosabbak és romlik a közbiztonság.

Azt pedig, hogy másfél év alatt képtelenek felmutatni bárminemű eredményt, olyan elvégzett munkát, amire büszkék lehetünk, folyvást azzal magyarázzák Pikóék, hogy „a kormány…”, „a Kocsis Máté…”, „a Sára Botond…”. De ha összevetjük a jobboldali városvezetés eredményeit a mostanival, egészen elképesztő kontrasztot láthatunk. Pedig lenne miből komoly munkát végezni, hiszen Józsefváros költségvetése idén 4 milliárd forinttal magasabb, mint az elmúlt években.

süti beállítások módosítása