Ferenc József

2021.jún.04.
Írta: FerencJózsef komment

Nem ismer határokat Baranyi álszentsége a bérlakásügyben (sem)

Körömszakadtáig küzdött Baranyi és sikerült is megakadályoznia, hogy számos önkormányzati lakás bérlője kedvezményes áron megvásárolhassa bérleményét. Eközben – nem kicsit álszent módon – csak az utóbbi hónapokban 18 önkormányzati ingatlan eladásáról hozott egyszemélyi döntést.

baranyi_berlakasok.png

Nem csak az elmúlt száz, de az elmúlt 10 év alatt is megannyiszor bizonyította a baloldal, hogy kettős mércében, kettős beszédben és álszentségében nem ismer határokat. Lazán megcsinálják azt, amiért az ellenfeleikre vérben forgó szemmel, fröcsögő nyállal ordítanak, a világból is kikergetve őket…

Nincs ez másképp az utóbbi hetekben indult bérlakásokkal kapcsolatos jobboldali kezdeményezéssel. A fideszes Böröcz László eredeti javaslata szerint az önkormányzati bérlakásokat kedvezményes áron vehették volna meg a bennük élő bérlők(!). Persze a látottak alapján szociális érzékenységgel nem éppen megvádolható balliberálisok – köztük a lúzer Pikó és a zsidózó Baranyi – az elmúlt évszázadban tőlük megszokott gátlástalan gyűlölettel fúrták meg a kezdeményezést, ezért az érintettek jelentős része kiszorult a lehetőségből.

Mutyizásról, lakásmaffiáról beszéltek… Magukból indultak ki?

Néhány hete Baranyi, Pikó, az I. kerületi gyurcsányista polgármester, V. Naszályi Márta, meg a slicce begombolására is képtelen Csárdi a Kossuth téren sivalkodtak és kiabáltak mutyizást, lakásmaffiát. Arról a kezdeményezésről, amely szerint – lassan írjuk, hogy Baranyi is megértse – a B.É.R.L.Ő.K vásárolhatták volna meg bérleményeiket, kedvezményes áron.

A zsidózó Baranyi szerint a fideszesek ezzel az embereiket akarták volna „kifizetni”, de „ahol fát vágnak, ott hullik a forgács. És ez a forgács a szegény ember…” Pont őnekik nem engedték, hogy kedvezményes áron SAJÁT lakáshoz jussanak…

Amit szabad Baranyinak, nem szabad azt senki másnak

Az eddigiek is elég vérlázítóak, de tegyük még hozzá azt is, hogy csak az utóbbi néhány hónapban 18 önkormányzati ingatlan eladásához járult hozzá az álszent Baranyi Krisztina. Mindezt a koronavírus miatti veszélyhelyzet adta lehetőséggel (vissza)élve, egyszemélyi döntéssel. Tehát Baranyi eladhat önkormányzati ingatlanokat, csak a bérlőknek nem engedi, hogy megvásárolják a bérlakásaikat…

Milliós bónuszokat osztogat Baranyi, a „kivéreztetett” Ferencváros polgármestere

Miközben másról sem beszélt Baranyi „Tisztakéz” Krisztina az elmúlt egy évben, mint hogy a kormány kivéreztette Ferencvárost, és semmire nem maradt pénz: arra valahogy mégis sikerült büdzsét találnia, hogy milliós bónuszokkal kínálja meg a hozzá leghűségesebb embereit.

194198078_302152884883106_4566597171680772828_n.png

Tavaly év végén még azt sem tudta Baranyi Krisztina, melyik ujjába harapjon, akkora volt szerinte a kormányzati megszorítás. Meg is szavaztatta követőit, hogy ők milyen feladatvégzésről mondanának le az önkormányzat helyében. Hárommilliárdos kiesésről írt, amiért a kormányt hibáztatta. „Magunkon kezdjük a spórolást” – közölte a közösségi oldalán.

Hogy ezalatt mire gondolt, az nem világos, annyi viszont bizonyos, hogy 2020 januárja és 2021 áprilisa között több mint 51 millió forintot fizettek ki jutalom formájában önkormányzati vezetőknek – derítette ki az Adatradar.

A portál szerint 2019-hez képest több mint kétszeresére növelte a leghűbb emberei – azaz az alpolgármesterek, a jegyző, az aljegyzők, az irodavezetők és helyetteseik, valamint a csoportvezetők – jutalmazására fordított összeget.

A legnagyobb mértékben az „alpolgármester, jegyző, aljegyzők” honoráriuma nőtt – kevesebb mint 2 millióról több mint 5 millió forintra – míg a csoportvezetők jutalmazása – 10,8 millióról több mint 23,5 millióra – nőtt.

A járvány és a kormányzati elvonások ellenére az irodavezetők is jól jártak: a járványt megelőző évben tízen összesen valamivel több mint 7,1 millió forintot vihettek haza bónuszként, utóbb viszont már tizennégy fő között több mint 15 millió forintot osztottak szét. A pénzbeli elismerésben részesülő helyetteseik száma nem változott, a nekik kifizetett összeg azonban 5-ről 7,6 millióra nőtt.

Megfúrná a gyerekek balatoni táboroztatását Pikó

Bár a lúzer Pikó képtelen elvégezni azt a feladatot – ami eddig a mindenkori városvezetésnek sikerült: azaz megszervezni a józsefvárosi gyerekek balatoni táboroztatását – úgy tűnik minden követ megmozgat, hogy ezt más se tegye meg. Megpróbál keresztbe tenni Sára Botondnak, aki – Pikó helyett – 400 józsefvárosi iskolásnak a nyári táboroztatását oldotta meg a magyar tengernél.

piko_taboroztatas_mas_se_akarjon.png

Egyre abszurdabb Pikó munkássága, ezért nem is csoda, hogy közvetlen munkatársai is menekülnek a hivatalából.

A hírolvasóból lett polgármesternek fontosabb, hogy kormányzati elvonásokról hazudozzon, ezért két év alatt egyetlen kapavágást sem tett a kerület káptalanfüredi táborának felújításáért, amit csaknem kész állapotban örökölt meg elődeitől. Sőt, idén már olyan mélyre süllyedt, hogy a kerület strandját is bérbe adta egy vitorlásklubnak, a kerületi gyermekek kárára.

Újabban pedig azon dolgozik, hogy megfúrja a Sára Botond által bejelentett nyári tábort, a Grund Balatont, amely 400 józsefvárosi iskolásnak tenné lehetővé a balatoni nyaralást. A korábbi polgármester ugyanis megelégelte, hogy Pikó képtelen arra, amit eddig minden kerületvezetőnek – párttól függetlenül – sikerült: biztosítani a józsefvárosi gyerekek a balatoni nyaralását, ezért megszervezte azt a klubrádiós lúzer helyett. Pikó erre dühbe gurult és leveleket írogat minden fórumra, hogy megakadályozza, hogy a kerületi gyerekek egy hétig jól érezzék magukat a Balatonnál.

Pikónak úgy tűnik semmi sem szent. Pedig egyszer már gondolhatna a kerületiekre is, nem csak a haverok zsebeinek kitömésére!

Még a követői is elítélik a Pikó mocskolódását

Kapott hideget-meleget Pikó, amikor közösségi oldalán megosztotta, hogy megakadályozná a Grund Balatont táborozást.

Így lehet a segítő szándékot kifacsarni, a korábbi polgármester a gyerekek jólétéért harcol, ezt önnek kéne tennie… méltánytalan ahogy viselkedik – írta Pikó egyik követője.

Egy másik arról írt, hogy a gyerekek a fontosak, legalább így eljutnak egy kicsit nyaralni!

„Mert, ha magára várnak akkor megint nem lesz nyaralás nekik! Maga az, aki nem tesz 2 éve semmit a kerületben! Csak vádaskodik, hazudik az itt lakoknak”

„Miért keveri bele a politikába a gyerekeket. Ők nyaralni szeretnének, amit te már második éve megakadályozod!” – hogy csak néhányat emeljünk ki a többszáz kritikus hozzászólásból.     

Tömegek menekülnek Pikó mellől

Már közel 150 hivatali dolgozó fogta menekülőre a lúzer Pikó hivatalából, köztük legutóbb – vélhetően a sok Pikó-féle mutyit megelégelő – a jegyző is. A munkatársak távozásának okai között van az, hogy míg Pikó csókosai 7-8 százezret keresnek, addig őket nem becsülik meg szinte semennyire. Meg persze a sok mutyi…

piko_sullyedo_hajoja_1.png

Akinek esze van, menekül a mutyit mutyira halmozó lúzer Pikó süllyedő hajójáról: a Pikó-rezsim másfél éve alatt már mintegy 150-en léptek le az önkormányzattól. Legutóbb távozóra fogta Pikó legbelső köreinek egy fontos tagja, Czukkerné dr. Pintér Erzsébet jegyző is, ami azért is ciki Pikónak, mert a jegyzőt ő maga vitte az önkormányzatba. Talán megszólalt Czukkerné lelkiismerete, vagy a gyomra nem volt képes bevenni korrupt Pikó sorozatos mutyijait, mint amilyen a káptalanfüredi vitorlásmutyi, vagy a Pikó diktatórikus döntésén alapuló narkósokat csókolgató ambulancia terve?

Pikó szemérmetlenül kitömi a csókosait

A napokban több írás is kivesézte, hogy Pikó hét-nyolcszázezres fizetéssel tömi ki a csókosait, köztük kabinetvezető-helyettesét, Pálinkás Balázst, miközben a tényleges és szakmai munkát végző hivatali dolgozókat szinte semmire becsüli. Pálinkás egyébként pont az erről szóló cikkek miatt állítólag lelépett Pikó süllyedni látszó hajójáról… Nem csoda hát az sem, hogy a lámpavasas miniagresszor, Szarvas Koppány Bendegúz is hízik a sok libamájtól és bélszíntől… (Lehet, hogy arra gyúr, izé… hízik, hogy rendőröket dobáljon meg?)

De nem elég, hogy Pikó csókosai sokszorosát keresik a hivatalnokok fizetésének, még terrorizálják is őket, követelve, hogy a szakmai munka helyett kiszolgálják a politikai játszmáikat. Ebben a zaklatásban az egyik élenjáró a kígyóvállú Erőss Gábor perbeszédes alpolgi…

Valami bűzlik Pikó hivatalában…

Megtudva azt, hogy a polgármesteri hivatal dolgozói szerint rettenetes körülmények között kell végezniük a munkát az egész szinteket elárasztó bűz miatt, máris kevésbé csodálkozunk azon, hogy Pikó igénytelensége miatt milyen koszos, mocskos és redvás lett Józsefváros. Mondjuk úgy, a maga képére formálja a kerületet…

Mit takargat a vitorlásmutyiban a hazudós Pikó?

Újabb hazugsággal bukott le Pikó: azt próbálta elhitetni mindenkivel, hogy csak 3 hónapra adta bérbe egy vitorlásklubnak a káptalanfüredi gyermeküdülő egyébként iszonyatosan elhanyagolt strandját hajótárolásra. Csak elmulasztotta ezt a hazugságát egyeztetni a vitorlásklubbal, akik honlapjukon a kérdéses három hónap utáni időszakra is tábort hirdettek Káptalanfüredre…

piko_vitorlasmutyi2.png

Mindent megtett a lúzer Pikó, hogy megpróbálja eltitkolni azt, hogy vitorlástárolót csinált a káptalanfüredi gyermeküdülőhöz tartozó, egyébként a végletekig elhanyagolt és lepusztult strandszakaszból… Csak azért derült ki, mert a jobboldali önkormányzati képviselők lementek Káptalanfüredre, hogy a strandszezon előtt megtekintsék az ottani állapotokat, akkor találták meg az oda lerakodott 14 vitorláshajót és az épülőfélben lévő kikötőt.

Persze a „semmit rólunk, nélkülünk” jelmondatot a zászlajára tűző, ám azt rendszeresen megcsúfoló Pikó nem kapkodott azért, hogy erről tájékoztassa akár a képviselőket, akár a józsefvárosiakat. Sokáig azt sem lehetett tudni, van-e valami szerződés, ami alapján hajólerakat lett a strandból, vagy csak Pikó mutyizik valamit a haverokkal… A botrány kirobbanása után több nappal köhögött elő Pikó valamiféle megállapodást, ám azt is egy veretes hazugsággal adta elő. Azt állította ugyanis, hogy a vitorlásklub csak három hónapig használja majd a strand egyharmadát. A vitorlásklub azonban honlapján lerántotta a leplet az újabb Pikó-féle hazugságról: ők már a Pikó által bekamuzott 3 hónapos időszak utánra is hirdetnek vitorlástáborokat Káptalanfüredre…

Világosan látszik tehát, hogy Pikónak a haverok kitömése, a mutyizás a fontos, a józsefvárosi gyermekek nyári időtöltésére pedig magasról tesz…

A BLM után az LMBTQ-lobbival érzékenyít Baranyi Ferencvárosban

Nagyot fordult a világ Ferencvárossal mióta Baranyi Krisztina átvette a kerület vezetését. A normalitás háttérbe szorulásával egyenes arányban kaptak teret a különböző devianciák: így az elnyomott feketék (BLM) és az LMBTQ mozgalom is. Míg előbbinek szobrot állítottak, utóbbira plakátokon érzékenyítik a lakosságot.

baranyi_blm_lmbtq_lobbi.png

Én is ember vagyok címmel indított kampányt a melegek, transzneműek és a többi szexuális devianciát magába foglaló LMBTQ-t népszerűsítő Humen Média. A szervezet szerint a Ferenc térre, a Lónyay utcába és a Kerekerdő-parkhoz kikerült plakátok a homofóbia ellen kívánják felhívni a figyelmet. Az ügyet a kerület is felkarolta, amikor a város közösségi oldalán megosztották a Humen kampányvideóját.

Baranyi nem először nyilvánítja ki rokonszenvét az LMBTQ-val. Emlékezetes volt, amikor kitűzte a szivárványos zászlót a városházára.

Azon pedig már meg sem lepődtünk, hogy az elnyomott ferencvárosi feketéket is felkarolásra érdemesnek tartotta, hiszen az Egyesült Államokból importált BLM (Black Lives Matter – Fekete Életek Számítanak) mozgalom hazai meghonosításáért is sokat dolgozott, amikor szivárványos BLM-szobrot állíttatott a Ferenc térre. 

Pikó káptalanfüredi mérlege: vitorlásmutyi, elhanyagolt strand, befejezetlen felújítás

Bárminemű jogalap nélkül vitorlástárolót csinált a lúzer Pikó a káptalanfüredi gyermeküdülőhöz tartozó strandszakaszból, amelyet Józsefváros közterületeihez hasonlóan iszonyatosan elhanyagolt. Eközben másfél éve nem képes befejezni az üdülő felújításának utolsó munkálatait, és a gyermekek táboroztatását sem képes megoldani.

piko_vitorlasmutyi.png

A Pikó-rezsim óta nem csak Józsefváros közterületei válnak egyre inkább elhanyagolttá, mocskossá, hanem a kerület káptalanfüredi gyermektáborához tartozó strandszakasz is: a strandszezon nyitányán még mindig úgy néz ki a terület, mint egy őssztyepp, de ott legalább a természet nagyobb gonddal tart rendet, mint a balliberális propagandistából civil(nek hazudott) polgármesterré lett Pikó bárhol. Méteres gaz, kivágott fák darabjai és teljes elhanyagoltság mindenütt.

Mit mutyizik a káptalanfüredi strandon a lúzer Pikó?

De Pikó nem csak hagyja lepukkanni a strandot, de jó eséllyel még egy szaftos mutyiban is érdekelt, hiszen mindenféle szerződés nélkül vitorlástárolónak is használják azt. Jogosan merül fel a kérdés, hogy talán éppen ezért nem képes/hajlandó másfél éve befejezni Pikó a már nagyrészt elkészült állapotban megörökölt üdülőfelújítást, hogy nyugodtan mutyizhasson? Ne feledjük, azok után, hogy megválasztása, tehát 2019 októbere óta nem képes véghez vinni a káptalanfüredi gyermektábor felújításának utolsó simításait. Erről ittitt és itt írtunk.

Pikó „történelmet írt” a józsefvárosi gyermekek kárára

És itt még nem is ért véget Pikó kártékonyságának veretes lajstroma: Józsefváros történetében ő az első polgármester, aki nem képes/hajlandó megoldani a kerületi gyermekek táboroztatását. Ezért a józsefvárosiaktól tarhál rá pénzt, miközben ő százmilliókat költ a tanácsadóira és a csókosaira.

Pikónak a haverok kitömése fontosabb, mint a gyerekek vakációja

Azzal vonult be dicstelenül Józsefváros történetébe a lúzer Pikó, hogy ő az első polgármester, aki képtelen önerőből megoldani a józsefvárosi gyermekek nyári táboroztatását. Nem túl hízelgő rá nézve, hogy ez még a bukott rabmadaraknál (SZDSZ) politizált Csécseinek is ment, csak Pikónak nem. Ezért az általa megsarcolni akart lakosoktól kunyerál a munkakerülő Facebook-huszár, pedig csak nem kellene, hogy elszórja a józsefvárosiak adóforintjait haverokra.

piko_taboroztatas_kuncsorgas2.png

Pikó András, Józsefváros ügyefogyott polgármestere 32 ezer forintért hirdeti a posztot Facebook-on, amellyel egyébként 1,5 millió forintot tarhál a lakosoktól a gyermekek táboroztatására. Ha azt a 32 ezer forintot hirdetés helyett inkább a kasszában hagynák, már azzal is bentebb lennének a józsefvárosi gyermekek.

A történethez hozzá tartozik, hogy a rendszerváltás óta Pikó András idejében fordul elő először, hogy a józsefvárosi gyermekek táboroztatása nincs megoldva. Pikó Bandi több mint másfél éve képtelen befejezni a káptalanfüredi gyermektábor felújítását, a táborhoz tartozó strandszakasz egy részét egy vitorlás egyesület használja lerakatként – szerződés nélkül! A hazudozós exrádiós képtelen előteremteni 3 millió forintot az önkormányzat 28 milliárd forintos költségvetéséből, hogy a józsefvárosi gyerekek vakációzzanak. Eközben a kerületnek 60 milliós bírságot kellett fizetnie a baloldali városvezetés menzamutyija miatt, a haveroknak is milliók jutnak a kerület közös pénzéből.

Trükkökkel leplezi Pikó, mennyire magasról tesz a lakosok véleményére

Továbbra sem tett le az ex-balliberális propagandista a drogközpontos terveiről

Az első csatát látszólag megnyerték a Teleki tér lakói a drogosokat pátyolgató Pikó ellen, aki elállt az oda tervezett drogambulanciát létesítő tervétől, de továbbra sem lehet nyugodt senki, Pikék nem tettek le erről végleg…

piko_drogambulancia_2.png

A választási kampánya óta harsogja=hazudozza Pikó, mennyire „fontos” neki a részvételiség, ám, a balliberális propagandisátóbl lett polgármester a hatalmat megkaparintva újból meg újból bizonyítja, hogy valójában magasról tesz a részvételiségre és a lakosság véleményére is.

Először is megpróbált sunyi módon, a lakosság bárminemű tudta (nemhogy beleegyezése) nélkül egy drogosokat pátyolgató ambulanciát létesíteni a Teleki tér 7. szám alatt, mindezt úgy, hogy gátlástalanul visszaélt a veszélyhelyzet miatti egyszemélyes döntési jogával… Aztán elsőre meg sem akarta hallani a lakosság jogos felháborodását és ellenállását, nem is vette át a petíciót, amit a drogközpont ellen indítottak a felháborodott Teleki tériek. Emellett mindent bevetett annak érdekében, hogy valahogy mégis le tudja nyomni a drogospárti elképzeléseit az emberek torkán. Még online lakossági fórumot is tartott, ahonnan nemes egyszerűséggel kizárt több környékbeli lakost, persze mindezt a részvételiség jegyében…

Ugye milyen bájos, ahogy a szívén viseli a kerületet újra megszálló hajléktalanok, alkoholisták és már a drogosok sorsát is? Bár kétségtelenül jobb lenne, ha Józsefváros és a józsefvárosiak sorsát viselné inkább szívén, mert arra jól láthatóan magasról tesz ez a lúzer…

Pikó végül elállt az eredeti tervétől és látszólag engedett a felháborodott lakosság nyomásának, ám hiába hárították el a balliberális polgármester első aljas támadását, továbbra sem lehet senki nyugodt, mert arról szólnak a hírek, hogy a városvezetés továbbra is megvalósítaná a tervét...

Pikóék sarcolni akartak, eljárás lett belőle

Pikóék tiltott adóemelése miatt eljárás indult az önkormányzattal szemben, mivel a baloldali városvezetés a járvány miatti veszélyhelyzet kellős közepén adóemelésekkel akarta volna lehúzni a lakosokat. Nem voltak ezzel egyedül: erre bazírozott a Fővárosi Önkormányzat és számos baloldali elvtárs vezette kerület is. A kormányhivatal nem hagyta annyiban.

piko_sarcolt_volna.png

A kommunisták mindig is az emberek megkopasztásában voltak érdekeltek: ezt csinálta Kun Béla, Rákosi és Kádár, és a jelen fő komcsija Gyurcsány is, no meg a piti pincsikutyái: Pikó, Baranyi, vagy Niedermüller. Meg persze a láblógató Karácsony Gergely, és szinte az összes budapesti kerületvezető elvtársuk… Egészen biztosan nem érdekelte őket, hogy járvány, emiatt pedig válság van, most is a jól bevált komcsi recepthez nyúltak: újabb terhet tenni az emberekre adók, adóemelések formájában. A budapesti kormányhivatal ezért eljárást kezdeményezett a lehúzós ballib önkormányzatok ellen. 

Ezt a perverz adóemelési fétisüket akadályozta meg a polgári kormányzat, és tiltotta meg az önkormányzatoknak, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt adót emeljenek, vagy újat vezessenek be, tehát ne tegyenek új terheket az emberek nyakába. És ez az, amire magasról tettek a balliberális önkormányzatok, Pikóék például egy betű megváltoztatásával próbálták kijátszani a tiltást és a parkolási rendszeren belül akartak plusz pénzeket legombolni a józsefvárosiakról.

süti beállítások módosítása