Porszemet próbál sziklának láttatni Pikó disszidens frakcióvezetője
Olyan dicshimnuszt zengett magának Sátly Balázs, a vitorlásmutyis Pikó András frakciójának az LMP-ből a Momentumba tartó vezetője néhány négyzetméter műfű kicserélése miatt, mintha legalábbis feltalálta volna a spanyol viaszt. Érthető ez abból a szempontból, hogy két év után valós teljesítménnyel még mindig nem tud dicsekedni a Pikói-roncskoalíció.
„Fergeteges szenzációra” hívta a végnapjait élő LMP-ből disszidáló Sátly Balázs a józsefvárosi nagyérdemű figyelmét: elvégzik a törvényileg kötelező feladatukat. Persze eme szédületes „teljesítmény” fölé abszolúte érthetően tették oda a ’40-es évek propagandalapjait is megszégyenítő Józsefváros Újság 1000-szeres nagyítóját, mert anélkül annyira látszana mindez, mint a „virágkazettás” Hermann György munkájának eredménye. Semennyire. Talán épp a momentumos Hermann példája lebegett Sátly előtt, hogy otthagyja a pártját, amelynek még a rövidítése is több betűből áll, mint amennyi támogatója van az LMP-nek. És talán ezért rebesgetik azt a szétesőben lévő Pikó-frakció vezetőjéről is, hogy a füstgránátos, lámpavasas lila anarchisták köteléke felé tart?
Tehát ami történt: a fideszes városvezetés idején 2013-ben felújított Gutemberg téri játszótéren most kicserélik az elhasználódott műfüvet. Bumm, sálálálá! Ennyi. És ennyi elég is ahhoz, hogy Sátly a sokadik főszerkesztőjét felemésztő propagandisztikus Józsefváros Újság segítségével olyan dicshimnuszt zengjen magáról, mintha legalábbis három tucat új játszóteret építettek volna a józsefvárosi gyerekek és szüleik nagy örömére. Ja, hogy ilyet is ígértek? Nem számít, a töketlenkedésüket és hazudozásaikat úgyis rákenik a kormányra…