Szétesőben a hatalomért összetákolt Pikói-koalíció

Vihar a biliben, hisztike a homokozóban a kislapátért – így lehet jellemezni a Pikó-féle roncskoalíció performanszát a júliusi testületi ülésen. Ahol egyébként Pikó óvóbácsiként is elégtelenre vizsgázott: nem tudta megrendszabályozni a neveletlenül viselkedő kiskatonáit, akiknek ráadásul nem tetszett Pikó gyávasága sem…

szeteso_koalicio_fj.png

Nagyon úgy tűnik, hogy a Józsefváros érdekében hatalom és a pénzcsapok megszerzéséért összeeszkábált józsefvárosi baloldali roncskoalíció is szétesőben van, ennek minden jele megmutatkozott a júliusi képviselő-testületi ülésen.

Pikó például igencsak durcázva vette tudomásul, hogy a „sajátjai”, a lila anarchista momentumosok rendre szembementek az akaratával és nem képesek még csak kulturáltan viselkedni sem. Ezért meglehetősen ingerülten próbálta rendre utasítani a néhány négyzetméteres virágkazetta gondozására is alkalmatlan Hermann Györgyöt, meg a lámpavasazással fenyegetőző, vérre szomjazó, a rendőrök elleni erőszak miatt a vádlottak padján ülő Szarvas Koppány Bendegúzt – mindezt Pikó-módra, azaz sikertelenül. Mindez persze Facebook-on dörgedelmes (=bunkó) stílusú megnyilvánulásairól híres, élőben megszeppent blökiként viselkedő párbeszédes Erőss Gábor esetében sem sikerült.

A harmadik momentumos, a tornából felmentett Könczöl Dávid pedig egy cukinak éppen nem mondható hisztike közepette vette tudomásul, hogy a főnök szerepében tetszelgő Pikó valójában mennyire gyáva nyuszi. Ugyanis ezen a testületi ülésen futamodott meg az ex-klubrádiós propagandista a saját piti bosszújától és nem vette el a „Józsefvárosi Becsületkereszt” elismerést a Közszolgálati Egyetem létrejöttében közreműködő Szarka Gábortól.

A frusztráció mindkét oldalon érthető: a lázadozó Pikó-bakáknak nem tetszik, hogy a „főnökük” nem csak nem egy éles kés, de a bátorság osztásánál is kimaradt a sorból. A dolgozni meg nem annyira szerető polgármesternek nyilván nem öröm, hogy a kis pajtásai szép lassan nem csak elveszik a lapátját, hanem a homokozóból is kipenderítik.