Pikó ismét a korábbi Józsefváros újságot mocskolja, miközben az új propagandalapja az ő képeivel van tele

Nem tudja abbahagyni Pikó András az egykori Józsefváros újság, annak főszerkesztője és a korábbi városvezetés mocskolását, a közösségi oldalán. Úgy tűnik minden más témát megelőz a visszamutogatásról szóló bejegyzések mennyisége. A „balliberális ámde nagyon civil” Pikó megválasztásakor egyebek mellett azt ígérte: független, kiegyensúlyozott kerületi lapot olvashatnak majd a józsefvárosiak, ehelyett tömény Pikó-kiadvány lett az új, „független-objektív” Józsefváros című lap. Pikó úr, ideje lenne végre Józsefváros fejlesztésére is energiákat fordítani, mert magától nem lesz szebb, tisztább, rendezettebb a kerület.

img_6129.jpg

A kerületet fejlődési pályára állító jobboldali városvezetés pocskondiázása mindennél előbbrevaló lett Pikó Andrásnak. Ezt bizonyítja az is, hogy a közösségi oldalán olvasható bejegyzések jelentős többsége az „elmúltnyócévezésben” merül ki. Miközben a város épült, szépült, fejlődött, addig olyan szörnyű bűnöket követtek el a korábbi városvezetők mint, hogy a munkájuk elvégzéséhez autót használtak, dolgoztak szabadnapjaikon (amely után a bért nem akarja Pikó kifizetni), valamint ahogy „oknyomozó” Bandi legutóbbi posztjában írja, észrevételeikkel segítették az újságot.

Pikó szerint felháborító, hogy az újság korábbi főszerkesztője az önkormányzattal kapcsolatos információk helyes megjelentetése érdekében a tulajdonos (önkormányzat) észrevételeire volt kíváncsi, mert az kézivezérlésre utal.

A HVG ezzel kapcsolatos cikkére reagálva Kocsis Máté országgyűlési képviselő visszautasította, hogy neki jóvá kellett hagynia a lapot. Mint írta: „Nem kellett. Észrevételt tehettem a velem kapcsolatos írásokhoz. Érdekes persze, hogy az a HVG írja ezt, amelyiktől Pikó cikkeket rendelt a kampányban a saját dicsőítésére. Az ex-klubrádiós polgármester nemrég a szélsőbaloldali 168 óra volt főszerkesztőjét bízta meg a kerületi lap vezetésével, mert – gondolom – az független, meg objektív. Aztán rögtön az első lapszámot Pikó teleíratta magával, amiből nagy balhé lett. Nem lehet, hogy csak erről akarja elterelni a figyelmet?”

Mivel Pikó semmilyen – a kerületiek életét segítő – intézkedést nem tud felmutatni, ezért a kákán is csomót keres. A legutóbbi bejegyzése azonban nemcsak morális, de jogi kérdéseket is felvet, ugyanis úgy tűnik időt és pénzeszközt nem sajnálva magánlevelezéseket is felhasznál a politikai ellenfelei és az újság korábbi főszerkesztőjének besározására. Ahogyan azt Pikó közösségi oldalán egy hozzászóló is írja „Itt lenne az ideje azzal foglalkozni, hogy a 8. kerület tovább fejlődjön”. Hát Pikó úr, a feladat adott, már csak dolgozni kellene.