Újabb szöget vert Baranyi a ferencvárosi szivárványkoalíció koporsójába

Nem telik el nap anélkül, hogy a baloldal ne bizonygatná, hogy mennyire egységesek. Hogy ez valójában nem így van, arra Ferencváros a jó példa. Baranyi Krisztina már az összes baloldali párttal és azok helyi delegáltjaival összeakasztotta a bajszát. A jobbikos képviselőt lenácizta, a momentumosokkal állandó konfliktusa van. Utóbbiakat be is mószerolta, mert felemelték hangjukat a polgármester zsidózása ellen, aminek következményeként a Momentum ferencvárosi elnöksége benyújtotta lemondását.

20200213_151451350_ios.jpg

Február 2-án lemondott a ferencvárosi momentum elnöksége – tudta meg a PestiSrácok.hu. A történet előzménye, hogy Baranyi Krisztina zsidózott egy öblöset az egyik önkormányzati megbeszélésen, amitől a Momentumosok és a velük egy frakcióban ülő Párbeszédes és Jobbikos képviselők egyöntetűen elhatárolódtak. Erről egy közleményt is kiadtak Jancsó Andrea vezetésével, melyben leírták, hogy

„a polgármester saját szavainak súlyát sokadjára képtelen felmérni, és képtelen felelősséget vállalni nem csak az egyszemélyben meghozott döntéseiért, hanem a gyenge pillanataiban kimondott szavaiért sem”.

Erre Baranyi nemhogy bocsánatot nem kért, hanem feltehetően elszaladt a Momentum elnökségéhez és bepanaszolta, FeGyőr Bandinak, hogy lázadnak az alattvalói. A párt etikai bizottság elé citálta, és ki is akarta záratni Jancsót – aki Baranyi ellenfele volt az előválasztáson –, azzal az indokkal, hogy a kommunikációs igazgató jóváhagyása nélkül került ki a Baranyit támadó poszt. A PestiSrácok szerint azonban Baranyi személyes bosszújára utal, hogy csak Jancsó ellen indult eljárás, holott a többi képviselő is aláírta a polgármestert bíráló közleményt.

Baranyi terve, hogy a neki ellentmondó Jancsót kizárassa a Momentumból végül nem sikerült, mert nem volt meg a kellő támogatottsága párton belül, ám az ügy vége az lett, hogy a ferencvárosi alapszervezet teljes elnöksége lemondott. Ennyit a baloldali összefogásról, akik még önkormányzati szinten is így marakodnak. Jól gondolja meg mindenki, hogy rájuk akarja-e bízni az ország sorsát a következő ciklusban.