Társasházi pályázatok: Tavaly 2 milliárdra lehetett pályázni, 2020-ra „eltolódik a hangsúly”

2015 óta 7 milliárd forintot fordított Józsefváros önkormányzata a kerületi társasházaknak pályázati formában, csak 2019-ben 2 milliárd forintot. A társasházak által igényelt összeg, illetve a pályázati rendszer változhat, a bal-liberális Pikó András több lakossági fórumon is kiemelte: „eltolódnak a hangsúlyok”. Ez a mi értelmezésünkben azt jelenti, kevesebb pénz jut majd erre. Erre is. Ráadásul Pikó egy csomó helyen azt is kamuzta, hogy a fideszes vezetésnek csak a külcsíny volt fontos, így szinte csak a homlokzatok felújítására lehetett pályázni. Hát, ez így konkrét hazugság.

3_tarsashaz_belso.jpg

Aki tíz évvel ezelőtt átsétált Józsefvároson, az nem szépen lassan bandukolva, gyönyörködve tette ezt, hanem minél előbb menekülni akart innen. Ma már más a helyzet, nemcsak a parkok, közterek újultak meg, látszik, hogy az önkormányzat az elmúlt évtizedben rengeteg pénzt tolt a társasházaknak, amelyekbe az ott lakók is hozzátették a magukét: így csak 2015 óta összesen 15 milliárd forintból újultak meg a társasházak. De hogy ez a trend folytatódik-e, abban erősen kételkedünk… Hogy miért?

2019 vége felé több lakossági fórumot tartott a polgármester úr és a megválasztott képviselők, ezeken sokszor szóba kerültek a társasházak felújítására kiírt pályázatok is. Pikó András többször azt sugallta, a fideszes vezetőknek csak a külcsíny volt fontos, de ők majd arra is figyelnek, hogy ne „látványpékségek” épüljenek Józsefvárosban: „...többnyire látszatfelújítások történtek eddig a kerületben, főként a homlokzatokra koncentrálva. Politikai marketing szempontból erőltették ezt, csak hogy el lehessen mondani, Józsefváros újjáépül, miközben belülről meg romos és elhanyagolt maradt...” - írta Pikó András egy Facebook bejegyzésében.
img_6760.jpg

Hát ez – is – konkrét hazugság, hiszen nem csupán külső, homlokzat felújításokra lehetett pályázni, többek között a Józsefváros újság 2019/4 és 2019/5 lapszámában lehet böngészni, mi mindenre (pl. gépészet, belső terek, tető) mentek pályázati pénzek.

Illetve azt is előjött többször a Pikó-féle lakossági fórumokon, hogy a „hangsúlyok” el fognak tolódni a pályázatok kapcsán… Ez a „hangsúlyok eltolódása” vajon mit jelenthet? Hát az a jó benne, hogy bármit jelenthet...

Véleményünk szerint leginkább azt, hogy jóval kevesebb pénz jut majd a felújításokra, mint eddig… Hiszen Pikó András egyszer sem említett konkrét összeget, hogy 2020-ban mennyi pénzt kívánnak fordítani a társasházak felújítására. Márpedig, ha ugyanannyit vagy többet, azt biztosan büszkén hangoztatta volna… Egy lakossági fórumon ráadásul a polgármester úr úgy nyilatkozott: „...nem tudom megmondani, hogy mennyi pénz lesz rá...”.

Nyitófotó: jozsefvaros.hu