A kerületben járva örömmel tapasztaltuk, hogy a Népszínház utcában nagyon sok rendőrrel lehet találkozni. Utánajártunk, mi áll ennek a hátterében és minek köszönhető ez, az egyébként roppant hasznos fellépés.

A józsefvárosi önkormányzat megbízásából a közelmúltban reprezentatív felmérés készült a kerület legfőbb közügyeire vonatkozóan. A felmérés eredményeit bemutató fórumon kiderült, a lakosság egyik megoldásra szoruló problémaként a Népszínház utca és a környékén fennálló közbiztonsági állapotok javítását jelölték meg.

A fennálló helyzet javítása érdekében Kocsis Máté tárgyalásokat kezdeményezett a rendőrséggel, aminek az eredményeképpen a készenléti rendőrség állományának 22 tagja fog a környéken, 12 órás váltásban szolgálatot teljesíteni, erről számolt be a polgármester hivatalos Facebook oldalán. A rendőrök jelenléte a remények szerint javítani fogja, az arra járok és a lakók biztonságérzetét.

A kerület vezetésének a rendőrséggel karöltve invazív módon kellett a Népszínház utca környékén kialakult helyzethez idomulnia. Jelen helyzetben véleményünk szerint is szükség volt külső erőként rendőri jelenlétet megszervezésére. Eddig is működtek térfigyelő kamerák a Népszínház utcában, amelyek alkalmasak arra, hogy folyamatos megfigyelést és visszakövethetőséget biztosítsanak, mint „elsődleges védelmi rendszer”. A rendőrségi állomány vezénylésével létrejött egy „másodlagos védelmi rendszer”, amely már képes szükség esetén reagálni, illetve képes a puszta jelenlétével és tekintélyével hatást gyakorolni a közösségi szabályokat be nem tartókra.

A gondolatmenet, aminek az érdemét fontosnak tarjuk azonban nem a megerősített rendőri jelenlét narrációjára szorítkozik. Egy kicsit úgy vagyunk ezzel az egész helyzettel, mintha Columbo hadnagy régi igazságára gondolnánk: „az egyik szemem sír, a másik meg üveg….” Ha a Népszínház utca környékét kizárólag „külső” erő tudja féken tartani, akkor minden valószínűség szerint rossz nyomon járunk.

A Népszínház utca és a környéke egy jól körülhatárolt, lokációját tekintve „zsák jellegű” területrésze a kerületnek. Azok járnak erre elsősorban, akik erre laknak, az átmenő forgalom elhanyagolható.

A közösségi együttélés szabályainak a megsértése ellen, így a hangoskodásokért, az utcai tolvajlásokért és rablásokért, és minden olyan magatartástért, amely a közösség tagjaiban ellenérzést és megbotránkozást kelthet az ott lakók, tehát önnön maguk tehetnek a legtöbbet. Fel kell tennie a kérdést a lakónak, szeretném-e, ha amit én megteszek, azt más is ugyanúgy megtenné. Ez a gondolat nem új keletű, Immanuel Kant már a XVIII. században példát állított számunkra, örök érvényű kategorikus imperatívuszával, mint legfőbb morális törvénnyel: „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen. Nem cselekedhetünk olyan dolgokat, amivel felmentenénk magunkat a közösségi együttélés szabályai alól, és nem képezhetünk saját magunk részére előjogokat.

Ennek a felelősségét kell a közösség ellenesen viselkedő lakóknak felismernie és megfelelő módon korrigálnia cselekedeteiket.

Meggyőződésünk, hogy a Népszínház utca környéki lakóknak elvi kötelessége feltenni a kérdést: szeretne-e egy biztonságosabb és élhetőbb környezetben élni. Mert hiába javulnak Józsefváros többi régiójában a bűnözéssel kapcsolatos mutatószámok (34,5 százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma és 42,5 százalékkal nőtt a nyomozáseredményességi mutató a kerületben), az a Népszínház utcaiakra csak akkor fog kiterjedni, ha a renitensek közül egyre többen gondolják magukra nézve követendőnek a máshol már működő „jó példákat”.