A Turay Ida színház Bubamara című előadása egy őszinte józsefvárosi történet, ami hidat épít a roma és a nem roma emberek között.

Egy józsefvárosi gimnázium diákjai saját gimnáziumi darabjuk bemutatására készülnek. Önmagában egy lélekemelő pillanatra mutatnának rá az alkotók, de ennél sokkal többre vállalkoznak. Topolcsányi Laura musicaljét Turay Ida Színház új épületének avatójára írta meg. A józsefvárosi “West Side Story” zenéjét az Első Emeletből is ismert Berkes Gábor szerezte.

Az iskola igazgatója és néhány szülői hang áll a szegregáció és a kirekesztés oldalán. Az igazgató a kirekesztés mintaképe. Ugyan iskolája pályázati pénzeket is nyert az integráció elősegítésére, ezt a célt szolgálja a színjátszó csoport is, ahol magyar és cigány gyerekek együtt állhatnának színpadra, ám ez csak a felszín, a látszat. Valójában ezeket a pénzeket is másra költené, és legnagyobb szívfájdalma, hogy szeretett iskolájába cigány gyerekek is járnak. Az ő meggyőzéséhez már kollektív összeesküvés kell.

Szerethet-e cigánylány fehér fiút? S ha igen, vajon mit szól ehhez a fiú anyja, akinek az előítéletei nem támogatják a fia érzelmeit? És mit szólnak az iskolai társulatban szereplő lányok, ha mégis ő kapja a szerepet? Aztán ott van még Sára-Bubamara bátyja, aki képes-e elfogadni a fehérbőrű színésztársakat? Már csak egy kérdés maradt. Tudunk-e, képesek vagyunk-e élni ? mi több: szeretetben élni - egymás mellett?

A tanárok, a diákok, az iskola dolgozói együttes erővel tréfálják meg, amitől az igazgató gyakorlatilag megbolondul, ezzel kivonva magát egy időre az iskola életéből, szabad utat adva a történéseknek.

A darab lelkisége a zene erejével kiegészülve szuggesztíven ragadja meg a nézőt, túlzások és felesleges manírok nélkül. „Egyenes beszéd” hangzik el az előadás során többször, elkerülve a konformista szólamokat és valóban: ebben is gyökerezik a darab ereje.

Mindenkinek, aki komolyan veszi a darabot először érdemes önvizsgálatot tartania: mennyire és miben vezérelnek saját előítéleteim?! Van-e értelme annak, hogy elragadjon egy olyan érzés, amit nem feltétlenül tudok oksági viszonyokon keresztül megmagyarázni, ami az ember fejében „csak úgy” benne van?

Vivien és társai egymás után bontják le a különböző közösségek által felállított falakat. Minél több siker társul a szereplők mellé, annál többen érzik magukénak az előítéletektől felszabadított, közösségért tenni akaró főszereplők példáját.

A darab a zene erejét is eszközként használja, finom aranyszálként összeköttetést találva közönség és a mondanivaló eszmeisége között. Ez a finom aranyszál kíséri haza a nézőt a darab után és nincs más feladata a jóérzésű nézőnek, mint magába zárni ezt a patikamérlegen kiszámolt arany középutat.

"Nem hiszek a másságban - városi ficsúrok találják ki maguk andalítására. A cigány - cigány, ugyanolyan. A mienk. A mifajta. Nincs másság. Mienkség van." /Gyurkovics Tibor/