Pikó András „kifelejtette” vagyonnyilatkozatából a jövedelmét

A városvezetők vagyonnyilatkozata nyilvánosan is elérhető. Pikó András a jövedelmére vonatkozó részt valamilyen okból „elfelejtette” kitölteni. A polgármester vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy a tavalyi évhez képest ingatlanai megmaradtak, autójától és üzleti érdekeltségétől viszont megvált.

bar_6691.jpg

Felkerültek a főváros honlapjára a városvezetők vagyonnyilatkozatai. Mint kiderült Józsefváros polgármestere egész egyszerűen üresen hagyta a jövedelmére vonatkozó részt.

A vagyonnyilatkozat tartalma szerint a polgármester felerészt tulajdonosa egy 135 négyzetméteres lakásnak, ami Pikó korábbi nyilatkozatai szerint a kerület kertvárosi részén, a Tisztviselőtelepen van. Pikó András ezen felül egy 120 négyzetméteres gyulai ház ¼ részét is magáénak tudhatja, amihez öröklés útján jutott.

Az előző évi vagyonnyilatkozatához képest változás, hogy már nincs autója és a Szedercsíra Bt-ben (amelynek 2019-ben még ügyvezetője volt) sincs érdekeltsége a polgármesternek. Értékpapírban tartott megtakarításai – 2 millió forinttal – gyarapodtak, magánszeméllyel szembeni tartozása 1 millió forintról 1,5 millióra nőtt.