Egy száraz, érdektelen propagandafelület lett a jozsefvaros.hu híroldal

Pikó András friss, színes közéleti tartalmakat, propagandamentes kommunikációt ígért a kampányban. Az újságról már írtunk, most megnéztük a jozsefvaros.hu honlapot is, hogy ezen kritériumok mentén mi valósult meg. Jelentjük: semmi.

ponthu.jpg

A jozsefvaros.hu híreire kattintva már első ránézésre sem lehet azt mondani, hogy színes, hiszen a hét fő hírablakból négy ugyanazzal a fotóval van „eladva”. Na de legalább tartalmilag és stilisztikailag rendben vannak, gondoltuk naivan. Sajnos ez sem igaz. A főhírben, ami egy több mint egy héttel ezelőtt kelt közlemény: az önkormányzat mosdatása a karácsony előtt kirúgott dolgozó ügyében. Ugyanazzal a képpel adnak hírt arról, hogy megnyitott az Életmentő Pont (ami a korábbi években is így volt), valamit a testületi ülés rövid, ámde annál szárazabb összefoglalója, továbbá a színesség jegyében szintén ez a kép díszeleg a szabadságmegváltásról szóló közlemény felett is. Ezen kívül van még egy pár soros „hír” az egy héttel ezelőtt megtartott közösségi fogadóóra helyszínváltozásáról, továbbá egy-egy száraz propaganda a közmeghallgatásról, és a hivatal autóiról.

Kerestük a színes közéleti tartalmakat, az adventi programokról készült beszámolókat, az érdekes interjúkat, ám ezek nyomát sem leltük. A korcsolyapályáról eldugva találtunk egy hírt, hogy építik, és december 6-án várható a megnyitása, amiről azóta már tudjuk, hogy több céldátum után a napokban sikerült megnyitni. Az első adventi hétvégéről mindössze három mondat található, a másodikról és harmadikról pedig semmi.