A legfontosabb kérdésről, a saját Fizetésükről és a klímakatasztrófa kihirdetéséről döntöttek a józsefvárosi testület alakuló ülésén

Pikó András november 7-ére időzítette az általa vezetett képviselő-testület alakuló ülését Józsefvárosban. Az újonnan felállt képviselő-testület első ülésen meg is hozták a kerületiek szempontjából a legfontosabb döntéseket: meghatározták a polgármesteri, alpolgármesteri illetményeket, alakítottak hat bizottságot, ami 150 millió forinttal többe fog kerülni Józsefvárosnak, és kihirdették a klímavészhelyzetet.

vaa_4503_copy.jpg

Az ülésen az eskütételeket követően Pikó András monológját hallhatták a jelenlévők. A polgármester székfoglaló beszédében a politikai ellenfelei velős pocskondiázásai közepette megbékélésre kérte a jobboldalt. Juharos Róbert, a józsefvárosi képviselő-testület Fidesz frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy 2009-ben 11 milliárd forintos hiánnyal vették át a kerület vezetését, míg most több mint 13 milliárd forintos többlettel adták át. Kocsis Máté országgyűlési képviselő – akinek a levelét távollétében Sántha Péterné olvasta fel – emlékeztette a kerület új vezetőit, hogy az első számú feladatuk Józsefváros mindenre kiterjedő fejlesztése és biztonságos működtetése. Továbbá kiemelte: nem a székben ülők népszerűsége a fontos, hanem hogy Józsefváros, ezért – mint jelezte – a kerület érdekét szolgáló ügyekben együttműködéséről biztosította az új városvezetőket.

Ígéretükkel ellentétben nem a visszafogottság jellemzi az új városvezetést

A képviselő-testület elsőként határozott Pikó András polgármester illetményéről, amelyet – költségtérítéssel együtt – havi szinten 1.347.467 forintban állapítottak meg. Alpolgármesternek nevezték ki Erőss Gábort, Szili-Darók Ildikót és Rádai Dánielt. Pikó András három helyettesének havi bérére 3.234.082 forintot fordítanak a kerület költségvetéséből. A választást követő első ülésen megalakultak a képviselők és a külsős tagok számára további anyagi forrást jelentő bizottságok is: a korábbi kettő helyett immár hat bizottság „segíti” a polgármester munkáját, ami a ciklusra kivetítve 150 millió forinttal fog többe kerülni a kerületnek. Ez némiképpen ellentmond a demokratikus oldal korábbi választási ígéretének, amely gazdaságosabb, hatékonyabb gazdálkodást ígért.

Gyurcsány korábbi bizalmasa a garanciája az új, „független” kerületi lapnak

Az új városvezetők a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) és a Józsefváros Közösségeiért Nzrt. (JKN) élére a korábbi SZDSZ vezette Józsefváros egyik régi motorosát, Kovács Ottót nevezték ki. A JKN igazgatóságába bekerült Gyurcsány Ferenc egykori sajtótitkára Gőz Gabriella is, aki várhatóan így már egy teljesen „független” Józsefváros újságot fog prezentálni a lakosságnak. Ebben segítségére lesz Tóth Ákos, aki korábban a Népszabadság főszerkesztő-helyetteseként, majd a 168 óra főszerkesztőjeként tevékenykedett. Az újság pártatlanságának garanciaként Pikó András felkérte a – Soros György nevéhez köthető Nyílt Társadalom Alapítvány által is bőkezűen támogatott – Mérték Médiaelemző Műhelyt lapombudsmani munkára. 

Végül pedig határoztak arról is, ami talán az egyik legfontosabb és legégetőbb kérdés a kerületieknek: kihirdették a klímavészhelyzetet.