Mikor azt olvassuk, hogy valamelyik közterületen rongálás történt, felgyújtották a kukákat, összefirkálták a falakat, vagy ellopták a kihelyezett virágokat, egy pillanatra mindenki megbotránkozik és reméli, hogy az elkövetőket elkapják, de pár nappal, vagy héttel később, már természetesnek tekintjük, hogy a helyszín újra olyan legyen, mint előtte. Azonban, ha ez nem valósul meg, fel vagyunk háborodva, hogy micsoda körülmények uralkodnak a fővárosban és nekünk így kell élnünk. Pedig egyáltalán nem kellene így élnünk.

Amikor hétfő reggel úgy indul a hetünk, hogy kutyapiszokba lépünk, vagy a szombat éjszaka maradványaiba, szentségelve szidunk mindenkit, de leginkább az önkormányzatot, hogy miért nem tesz semmit, miért kell nekünk így élnünk. Pedig egyáltalán nem kellene így élnünk.

A kérdés a rendszerváltás utáni egyik legnagyobb problémát veti fel, mégpedig hogy soha nem tisztázódott, mi is legyen a továbbiakban az állam közjó szempontjából vállalt feladata. Persze az állam szerepéről nagyjából Hobbes Leviathánja óta folynak viták, hiszen sehol nincs rögzítve, hol kell tényleges állami beavatkozás, mi az állam és mi a polgárok feladata.

Eötvös József szerint például a biztonság igénye az egyetlen, ami miatt az emberek létrehozzák, illetve eltűrik - s még el is tartják - az államot. Azonban teljes meghatározást ő sem kíván adni, hozzáteszi azt is, az, hogy egyes népek polgárai mit várnak el az államtól, az társadalmi viszonyok és műveltségi fokozatok szerint különböző. Ennél fogva nem lehet a feladatokat minden időszakra és minden népre meghatározni.

A szocializmus alatt, gyakorlatilag minden a pártállam kompetenciájába tartozott, ezzel levéve az összes felelősséget a polgárokról és bár egy diktatórikus rendszer minden nyomorát el kellett ezért viselni, sokan mégis visszasírják ezt a fajta állami gondoskodást. A rendszerváltással azonban az új társadalmi renddel, az állam szerepét újra kellett fogalmazni, amivel egy újabb ideologikus válasz született, csak éppen ellenkező előjellel.

Az „államtalanítás” eredményeként megnőtt az egyéni felelősség súlya amivel persze megnőtt az egyéni kockázat is. Az állam hirtelen felhagyott az állampolgárok paternalista, kezelésével, helyette racionalizált, és méltányosabb segítséget biztosít. Az individualizmus ideológiája tehát rázuhant egy lassan modernizálódó, és többségében a szocializmus bukása után elszegényedett társadalomra.

Ezt pedig azóta sem tudjuk kiheverni…

Május végén történt egy péntek éjszaka Józsefvárosban a Magyarok Nagyasszonya téren, hogy valakik több ezer tő virágot téptek ki, ezzel teljesen tönkretéve a teret és minden ott élő ember közérzetét. Természetesen az önkormányzat kötelessége helyrehozni a több százezer forintos kárt, ez nem kérdés, azonban jó lett volna látni, ahogy mindazok, akiket ez zavar, megpróbálnak addig is tenni valamit a rend visszaállítása érdekében.

Amikor tehát azon rimánkodunk, hogy miért üresek a virágos ládák a köztereken, miért kell kutyapiszkot kerülgetni a járdákon, vagy miért vannak az üres üvegek szétszórva az egyébként is telefirkált padok mellet, akkor egy pillanatra érdemes lenne megvizsgálnunk, mi vajon minden elvárhatót megteszünk-e. Mert rajtunk is múlik, hogyan élünk, hogy mennyire vigyázunk saját környezetünkre.

Természetesen az általunk befizetett adóért cserébe az államnak is vannak feladatai, amiket felelős állampolgárként számon lehet és kell is kérnünk.