Újabb mutyival dagad tovább Pikó-féle menzabotrány

Nem volt elég a Józsefvárosi Önkormányzatnak a Közbeszerzési Hatóság 50 milliós bírsága, ugyanis a menzamutyijukat védve gőzerővel haladnak afelé, hogy újabb szabálytalanságokkal teletűzdelt eljárással további bírságokat gyűjtsenek be. Természetesen ezzel nem a saját pénzüket, hanem a józsefvárosiakét teszik kockára – de ez még mind semmi, mert Pikó és csapata még az idősek és gyerekek közétkeztetését is veszélybe sodorja.

bar_3200.jpg

A történet dióhéjban az, hogy az átláthatóság bajnokaként tetszelgő Pikó András a veszélyhelyzetben kapott különleges felhatalmazásával visszaélve, az utolsó napokat kihasználva gondolt egyet és önhatalmúlag – ráadásul minden lehetséges szabályt megszegve – érvénytelennek ítélte a korábbi közétkeztetési szolgáltatóval kötött szerződést, majd rámutatott egy másik (baráti) cégre, amelyet megbízott a feladattal. Ráadásul ezt úgy tette meg, hogy előbb nevezte meg az új szolgáltatót és csak azután írta ki az eljárást, azaz előbb hirdette ki a nyertest, minthogy megrendezte volna a versenyt. Pikó korrupciógyanús mutyizása persze a hatósági vizsgálaton azonnal kiderült, és kapott is egy vaskos 50 milliós bírságot az Önkormányzat, az új céget pedig 5 millióra büntették, valamint kimondták a köztük köttetett szerződés semmisségét.

A balliberális polgármester mutyizása miatt július 1-re szolgáltató nélkül maradt az önkormányzat.

A feladatot azonban el kellett látni, így ideiglenesen a kerületi bölcsődék konyhájáról főzet Pikó a közétkeztetésben résztvevő józsefvárosi időseknek, gyerekeknek és rászorulóknak. Mint azt a napi.hu írja: a bölcsődei konyha nem erre van berendezkedve, információik szerint sok helyre csak késve érkezik a szűkös ebéd, hétvégén pedig váratóan konzervekkel kell be beérniük a közétkeztetésben résztvevőknek.

A korrupciógyanús ügyben Pikóék kapkodásba kezdtek, és az új szolgáltató kiválasztásához indított közbeszerzési eljárást szabálytalanul tárták a Költségvetési és Pénzügyi Bizottság elé július 2-án, ami a www.hirnyolc.hu beszámolója szerint botrányosra sikerült. A józsefvárosi fideszesek próbálták rávezetni a balliberálisokat, hogy törvénysértő módon kívánják az új eljárást lefolytatni, ám ez őket nem hatotta meg. Arra sem voltak hajlandók, hogy a szabályoknak megfelelően, a nyilvánosságot vállalva, a képviselő-testület elé vigyék az ügyet a transzparencia „élharcosai”.

A helyi Fidesz szerint nem azzal van gond, hogy le akarják cserélni az előző szolgáltatót, hanem azzal, hogy ezt a szabályok kijátszásával szeretnék megtenni, ezzel 

kockára teszik a józsefvárosi gyerekek s idősek étkeztetését.

A jegyző, akinek a törvényesség őrének kellene lennie, pedig asszisztált a Pikóék mutyizásához: a baloldali demokrácia jegyében meg akarta vonni a szavazati jogot a fideszesektől, majd, amikor már az érvekre nem tudtak érdemi választ adni, újabb szabálytalansággal zárt ülésen tárgyalták tovább az ülést az átláthatóság szónokai. A mutyizásban a fideszesek nem kívántak részt venni, ezért kivonultak a teremből. A szabályok újbóli áthágásáért Pikóéknak kell viselni a felelősséget. Csak az a baj, hogy túl könnyedén játszanak a józsefvárosiak közétkeztetésével, a józsefvárosiak pénzével.