Az Orczy-park, avagy a Neo-Hippimozgalom legújabb állomása
Kezdjük tehát a kétségbe nem vonható tényekkel. 2013-ban Józsefvárosban megkezdődött a Ludovika Campus projekt kivitelezése, melynek köszönhetően nem csak Magyarország legmodernebb, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű egyetemi campusa jön létre, hanem emellett újjászületik Budapest egyik legnagyobb közparkja, egy hektárral nő majd a zöldfelület és a ma még elzárt területek is a park szerves részeivé válnak a jövőben.
Ez idáig nem hangzik rosszul. Azonban hála Istennek nemzetünk „őrangyalai”, liberális polihisztorai segítenek rendbe tenni a helyzetet:
Jakabfy Tamás, az LMP józsefvárosi képviselője szerint kiirtják az ország első tájképi kertjének 10-20 százalékát, több száz fa kivágásával felborítják az ország ökológiai egyensúlyát és emellett tele építik hatemeletes betonmonstrumokkal, az idáig felemelő kinézetű és büszkeségre okot adó parkunkat.
Ezzel szemben az igazság az, hogy az említett kivágott fákat, nem csak a beruházás miatt kell kivágni, hanem azért is, mert nagyrészük elöregedett, emellett azt is érdemes kiemelni, hogy az érvényes hatósági engedély arról is szól, hogy ezeket a fákat pótolni kell, ráadásul úgy, hogy később még több szolgálja majd a parkba látogatók kikapcsolódását.
A másik sokak által fájlalt tény, hogy a munkálatok miatt a park bizonyos részei a projekt ezen szakaszában biztonsági okokból el lettek zárva a látogatók elől. Hogy hazánk egyik legfontosabb és megkerülhetetlen sajtóorgánumát (Népszava) idézzem: „Ma az egész terület, Orbán harcias lelkivilágának megfelelően: csatatér, melyet a kormányerők foglaltak el, kiszorítva fő ellenfelüket: Budapest lakosságát.”
A vád több sebből vérzik, hiszen a lezárások jelentős része elhanyagolt területen történik, amely „Budapest lakossága” előtt zárva volt eddig is. Emellett a főváros levegőjéért aggódóknak megnyugtatásul: többek között olyan buszgarázs és járműjavító műhely volt itt ez előtt, amely környezetvédelmi szempontból minimum aggályos volt.
Gondolom, sokunknak van déjà vu érzése..
Ugyanaz a felháborodás és műbalhé bontakozott ki az ügy kapcsán, mint előtte a Városliget, vagy a Római part miatt. Most ugyanazok az emberek próbálják meg démonizálni ezt a projektet és próbálnak felháborodást kelteni lehetőség szerint minél szélesebb körben, mert még mindig a demokrácia lábbal tiprásának tekintik, ha nem az ő véleményük érvényesül. Az Orczy-park tehát, mint a Liget, vagy a Római part ügye, nem más, mint politika.
Addig tehát, amíg nincsenek hatalmon, nem maradt más, mint a produktivizmus kritikája és a ’’nemnövekedés mozgalom”.