Elnémítaná az őt kritizáló képviselőket Baranyi Krisztina

A magát demokratikusnak valló Baranyi „Tisztakéz” Krisztina a polgármesteri székből hatalmi arroganciával kívánja felszámolni a demokráciát Ferencvárosban. Annak ellenére, hogy nincs veszélyhelyzet, a járványra hivatkozva új eljárásrendet vezetett be, amely szerint kénye-kedve korlátozhatja, valamint be is rekesztheti a soron következő testületi ülést, amelyről az átláthatóság jegyében a nyilvánosságot is kizárja.

bar_8998.jpg

A nyár folyamán megszaporodtak a zűrös ügyek Ferencvárosban, így a szeptember 10-ére tervezett képviselő-testületi ülés számos kellemetlen percet tartogat az egyhónapos nyaralásából kipihenten hazatért Baranyi Krisztinának. A kínos ügyek tompítására a polgármester asszony a demokrácia megkurtításától sem riadt vissza. A képviselőknek kiküldött körlevelében arról számol be, hogy különleges eljárást vezet be. 

Ennek alapján a soron következő képviselő-testületi, valamint a bizottsági ülésekről kizárná a nyilvánosságot, az ülések idejét kénye-kedve szerint korlátozhatná, valamint be is rekeszthetné annak ellenére, hogy jelenleg nincs kihirdetett veszélyhelyzet Magyarországon.

Így bármikor elnémíthatja azokat a képviselőket, akik a számára kínos témákat feszegetnék. Abból pedig van bőven. A Magyar Hírlap rávilágított: ilyen az a dokumentum, amely szerint minden alapot nélkülözött a koncepciós eljárás, amit az önkormányzat egyik cégének immár kirúgott vezetője ellen folytatott. Baranyi továbbá a ferencvárosiak megkérdezése nélkül kívánja kiterjeszteni a bulinegyed koncepcióját, amely alapján egyes vendéglátóhelyek éjfélig nyitva lehetnének a kerületben. A különleges jogrend segítheti Baranyit áterőszakolni a gazdasági programját is a testületen, amelyen az őt támogató pártok is több ízben leszavaztak már.

A Ferencvárosi Fidesz szerint mivel jelenleg nincs veszélyhelyzet és rendkívüli jogrend Magyarországon, a napnál világosabb, hogy Baranyi Krisztina a szövetségesei elvesztése miatt próbál áttérni az egyszemélyi döntéshozatalra.