Letarolták a Rókus-kertet

Felbőgtek a láncfűrészek, reccsentek a faágak ma délelőtt a Rókus kórház előtti kertben, amely összesen öt fával lett szegényebb. Egyvalami azonban más volt, mint a korábban. Egyetlen zöld, civil, vagy balliberális nem ment a környékre sem, pedig az elmúlt években minden egyes csenevész ecetfához odaláncolták magukat, ha annak eltávolítása vált szükségessé. Az ok, hogy most már Karácsony és Pikó ülnek a döntéshozó székekben, így nem kell már aggódni a fákért. Az ő kezükben már jól áll a láncfűrész.

fa1.jpg

A főváros kezelésében álló Rókus kertben áprilisban három, ma pedig – úgy tudjuk – két fát vágtak ki. A mai műveletről azonban többféle információ kering: a Főkert korábban azt közölte, hogy már csak egy fát vágnak ki, a kert kerítésére négy fa kivágását írták, a helyszínen viszont a kertészek két kivágott fáról beszéltek. Több fának azért kellett pusztulnia, mert

„a gyökerük veszélyeztette a kerítést, felnyomta a burkolatot”

Ilyen erős érvekkel pedig egy rendes zöldpárti aktivista, mint amilyen például Erőss Gábor, Józsefváros „párbeszéd”-es alpolgármestere, vagy Pikó és a C8-as aktivistái nem tudnak, de inkább nem is akarnak szembeszállni.

Emlékeztetőül, nem volt ez mindig így: Erőss Gábor és barátai minden egyes fűszálhoz odaláncolták magukat, ha azt az állapota miatt el kellett távolítani. Jól jött nekik a politikai hangulatkeltés végett. A Füvészkert igazgatóját egy alkalommal Erőss farasszistának is nevezte, mert az kiállt amellett, hogy az invazív ecetfákat el kell távolítani a játszótér mellől. Igen olvasóink jól tippelnek, ez ugyanaz az Erőss Gábor, akinek az ötlete volt, hogy méheket kell a buszmegállóba telepíteni.

Nos, ezek az emberek már nem aggódnak. Sem a Rókus kert fáiért, amelyek bűne, hogy felnyomják a kerítés alatt a burkolatot, sem a fővárosszerte kivágott mintegy 80 fáért, mert a döntés ezúttal az ő kezükben van. Ellenben hirdettek zöldprogramot, amely szerint Józsefvárosban 5 ezer négyzetméter ÚJ zöldfelülettel gyarapszik. Hát húzzatok bele srácok, mert eddig nemhogy gyarapodott volna, hanem csökkent a zöldfelület!

Az elmúlt ciklusban Józsefvárosban 1000 új fát ültetett az előző városvezetés, Tarlós István pedig 10.000 új fát telepített a főváros különböző pontjaira.